időpont: 2009. július 30 – augusztus 2. helyszín: Vámosmikola, Római Katolikus Plébánia, Huszár u. 1. részvételi díj: 15 000
utazás: egyénileg, vagy Budapestről kísérővel szállás: kőházban, hálózsák szükséges Érkezés: csütörtökön, 10 óra és dél között. Jelentkezés és információ: Horváth Andrea:
06 20 9624443 Buzás Erzsébet: 06 20 7703316
Örömmel, hatalmas lelkesedéssel és kíváncsisággal hívunk meg Téged a
Táborunk egyedülállóan összetett, elsősorban mégis Rólad, és az Önismeretről szól.
A PART a psziché(P) és a művészet (ART) szavakból jött létre. Kifejezi mindazt, amit az emberi "test-lélek-szellem"- hármasról gondolunk, hogy minden egyes ember lelke gyönyörű és a végsőkig megismerhetetlen. Mégis annál teljesebb az életünk, minél inkább próbálkozunk azzal, hogy lelkünk végtelen tengeréből valahogyan szilárd talajon érjünk PARTot. Ennek érdekében sokat kell dolgozni: el kell merülni benne, fel kell korbácsolni a hullámait, és úszni, akár az ár ellen is, néha egyedül, néha másokkal, néha segíteni kell másoknak, hogy ne fulladjanak meg, és néha mi magunk is segítségre szorulhatunk, de a cél mindannyiunknál egy, a PART elérése.
Egy ilyen partraszállásra hívunk meg Téged. Célunk, hogy átgondolj, kétkedj, meggyőzz, meggyőződj, hass, mozdulj, érezz és tanulj, elsősorban magadról, és a Benned lévő csodálatos és egyedülállólehetőségekről.
Ennek eléréséhez mi a következőkben leszünk segítségedre:
- önismereti foglalkozások, Veled és Belőled
- önkifejező lehetőségek, ahol mindenkiben megkeressük a lappangó vagy épp ordító valóságot
- műhelyfoglalkozások, a "saját élmény"- szerzés színes palettája
- outdoor foglalkozások és mindennapi aktív mozgás, hogy a felesleges energiák a legjobb helyre kerüljenek
- természetbarát szállás, csodálatos környezetben
- egészséges, bőséges és nagyon finom ételek, hogy jókedvűen/jóllakottan hozhasd ki magadból a maximumot
- a többit - a hatás kedvéért - nem áruljuk el (a meglepetések jogát minden esetben fenntartjuk)
Ha Teis keresed az utad, ha szeretnél segítséget kapni abban, hogy megértsd magad és a körülötted lévő világot, ha szeretnéd tudni, hogy honnan is és hova tovább, ha nyugalmat szeretnél, vagy éppen pezsgést, és ezért képes is vagy tenni egy garantáltan feltöltő élménytábor keretein belül, akkorITT A HELYED!
LÉGY TE IS P-ART-i ARC :)
NE HAGYD KI AZ ÉVKÖZI ALKALMAKAT SEM!
Egyesületünk előszeretettel szervez szabad-és beltéri megmozdulásokat, ahol ízelítőt kaphatsz munkánkból. Ha érdekel, hol találkozhatsz velünk, gyere a Servus Salutis honlapjára a www.servus.salutis.hu oldalra!